Zakynthos – A vad nyugat

Agalas

Mi Agios Sostistól Agalas felé tartunk. Ez az utat közvetlenül Lithaikián keresztül is meg lehet tenni, de aki élvezni akarja a hegyi szerpentines utakat, annak ajánlom, hogy Keri felé induljon el, és majd Ampelos és Stimies-en keresztűl tovább. Megéri ekkorát kerülni a szupert út miatt.

Agalason találkozunk egy érdekes építménnyel, a kis harangtoronnyal is, ami egyébként jellemző másutt is itt a szigeten. A google egyszerűen csak Gitár épületnek(Guitar building) hívja. 

Érdmes megnézni, már csak azért is, mert nem messze van tőle a H. Karudia (Η Καρυδια), étterem, ahová viszont nagyon érdemes betérni. Ilyen olcsón, ilyen minőségit és sokat még nem ettünk sehol, mint itt. De tényleg. Ettünk jégkrémet, görögsalátát, Gyrost, mindent, ami belénk fért.

Agalas-tól a tenger felé vezető út közelében található a Damianós barlang, ahová néhány 100 méteres gyalogút vezet fel az útról letérve. Egy kis táblával jelölve is van. Mi ide nem mentünk fel, inkább tovább haladtunk az úton egy szekérútig, ami a part menti szirtre vitt minket. Innen jó hosszan végig lehetett pásztázni a nyugati part egy részét.

Azt hiszem ehhez nem kell mit hozzáfűznöm.

Koiliomenos

Ezután visszatértünk Agalasba és Koiliomenos felé vettük az irányt. Barátságos kis település ez.

Itt megnéztük az Agios Nikolaos templomot.

És a vele szemben álló érdekes építményű tornyot is.

Agios Leon

Néhány kilométerre Koiliomenos-tól elértük Agios Leon települését is. Csupán a hangulatával örökre belopta magát a szívembe.

Porto Roxa

Agios Leonban a pékségnél lévő útkanyarulatban balra fordultunk, Roxa és Limnionas felé. Ezt a kanyarban lévő tábla jelzi is, csak figyelmesnek kell lenni.

Út közben elhaladtunk Limnionas mellett - Akkor még nem tudtuk milyen szépséget tartogat- és haladtunk Roxa felé.

A kanyargó úton végig előttünk volt a végtelenbe nyúló tenger, ami összeért az éggel.

Elértük Porto Roxát, és mikor leszálltunk a motorról, a látványtól mindenki csak sietett előre a tenger felé, hogy láthassa milyen szépséget rejt még magába.

A messzeségbe elnyúló alacsony szirtes partja van, amit hullámok nagy erővel ostromolnak. Sehol sem voltak ekkora hullámok, mint itt. Nem véletlen, hiszen ez már itt a nyílt tenger.

Ez volt ám az igazi vad part. De örülök, hogy ezt a helyet sikerült megtalálni. Nem emlékszem rá, hogy valahol is említették volna nekünk, turistáknak ezt a helyet.

A szirti sziklák gödrösek, üregesek voltak, és igencsak kellett ugrálni rajtuk, hogy a víz közelébe juthassunk. A sziklák üregeiben tengeri só darabkák voltak, amik a folyamatosan tengervízzel megtelt, majd a nap által elpárologtatott vízből maradtak vissza.

A hullámok csapkodása miatt, nem mertünk a vízbe közvetlenül beleugrani. Bár voltak a vízben, de mit itt nem mertük bemenni.

Végül sikerült találni egy viszonylag biztonságos helyet, ahol be tudtunk úszni a nyílt tengerbe. Dobált össze vissza a víz, és emiatt elég magas szintre is szökött bennünk az adrenalin. Ilyenkor lehetett csak valójában érezni a tenger erejét.

Miután kijöttünk a vízből, az Ionion Taverna partjára épített pihenőágyakra feküdtünk, ami egy függő ágy volt kétszemélyes matracokkal, és csak hallgattunk a tenger hullámait, illetve élveztük ezt a kellemes nyugati szelet.

Ennél jobb pihenőhellyel én még nem találkoztam. Ezt mindenkinek ajánlom. Ez egy titkos hely lehet a nagyközönség elől, azért nem is láttam semelyik utazási standnál vagy irodánál hirdetni. Pedig némelyik városban szinte méterenként hirdetik a különböző utakat a szigeten.

A nyugágyakat teljesen ingyen vettük igénybe, amiért külön köszönet jár a tulajnak. Ebből a pihenésből mindennap kellene 2 óra, és akkor tuti, hogy örökké élnénk.

Porto Limnionas

Roxától elindultunk a nyugati part szirtjei mentén vissza Limnionasra, ami mellett előzőleg csak úgy eljöttünk. A kb. 4 km hosszú összekötő út elég jó minőségű, és olyan panorámájú, mint sehol máshol. De tényleg.

Nem gondoltam, hogy az előző helyet Roxát, ma már fogja valami űberelni, mikor is megérkeztünk Limnionas-ra.

A parkolóban letettük a motorokat, és elindultunk az öböl felé. Mikor megláttam a strandot, de nem is inkább strandnak mondanám, nem tudom, még most sem találok rá szavakat. Azok a filmes helyszínek jutottak eszembe, mikor valaki egy lakatlan szigetre vetődik, és szerencséjére egy földi paradicsomba, ahol egész nap csak fürdik a vízben és pihenteti magát. Ez a hely is valami ilyen.

Egy szirt peremén kellett leereszkedünk addig, ahol már biztonsággal be tudtunk ugrani a vízbe. De volt olyan kiálló rész is, ahonnan több méter magasból lehetett beugrani a tengerbe.

Az öböl kisebb barlangjai még különlegesebbé tette ezt a partot. Ez a hely maga volt a paradicsom. Ez tényleg egy érintetlen vad part volt, ahol inkább a sziget lakosai voltak, mint a turisták. 

A kép nem adja vissza, de volt ennek a helynek egy nagyon pozitív aurája is. A kis öböl miatt nem nagyon voltak hullámok, de ez pont így illett bele az képbe. 

Azt hiszem mindenki örült Bálint ötletének, hogy nézzük meg ezt a partot, ha már ezen a részen vagyunk. Ezt nem lehetett kihagyni.